Vélemények

" Detti alkotta tánc koreográfiákra már a miénket megelőző évi szalagavatón felfigyeltünk és akkor el is dőlt, hogy őt szeretnénk tánctanárunknak. Nagyszerű volt az együttműködés, bármilyen ötletünk volt azokat további kreatív gondolatokkal segítette és végül keltette életre koreográfiák formájában. Elképesztően rugalmas, remekül kezelte a nagy létszámot, még az öt osztályból álló évfolyam keringőjének betanítása sem tudott kifogni rajta! Végig azon volt, hogy úgy tudjon megvalósulni a szalagavatónk, hogy mindenkinek gyönyörű és feledhetetlen élményként maradjon meg. Köszönjük szépen Detti az egész évfolyam nevében!"

Lilla

Szalagavató

"Esküvői táncot tanított nekünk Detti, és minden igényünket maximálisan figyelembe vette. Nekem volt táncos múltam, a férjemnek viszont semmi, mégis egy gyönyörű első közös táncot tudtunk bemutatni a nagy napon. Kellemes ütemben haladtunk, és minden alkalommal egy-egy új lépésnél vagy gyakorlatnál megbeszéltük, hogy mi az amiket meg tudunk csinálni, be tudunk gyakorolni, ami pedig úgy éreztük nem ment, azt ő sem erőltette, hanem pillanatok alatt mutatott helyette könnyebb alternatívát. Illetve a zenét is mi választottuk, és Dettinek ez is profin ment, hogy a mi zenénkre alkosson. Egy 3 perces, csodaszép keringő táncot tudtunk bemutatni az esküvőnkön, ami felejthetetlen élmény marad elsősorban számunkra, de szerintem a násznép számára is. Elsősorban a türelme, a jó hangulatú, nevetéssel teli gyakorló órák és a rengeteg tapasztalata miatt ajánlom mindenkinek szívből!"

Zsuzsi és Peti

Esküvői nyitótánc

"Detti elképesztően kedves és türelmes oktató. Lenyűgöző az a fajta meghitt türelme, amellyel a kezdők felé fordul. Élete a tánc és az edukáció, mindenkiből kihozza a legjobb énjét a táncteremben. Minden körülményhez azonnal, hezitálás nélkül alkalmazkodik. A tánctudása megkérdőjelezhetetlen. Felszabadultnak és ügyesnek érzi a kezei alatt magát az is, akinek bot lábai vannak. Nagyon ajánlom őt!"

Tamara

Csoportos óra

"Detti koreográfiái fantasztikusak. A közös munka során a pontosan kigondolt koncepcióit nem próbálja a csapatra erőltetni, hanem alkalmazkodik, inspirálódik a tanítványok egyéniségéhez, tudásához mérten. Az alkalmak mindig jóhangulatban telnek és végül még mi is elhisszük, hogy képesek vagyunk bármit eltáncolni. És a végén sikerül is."

Viktor

Csoportos óra

"A mi osztályunk és évfolyamunk szeptember közepe körül kezdett el foglalkozni a szalagavatós táncok megtanulásával, ami osztályonként 2 táncot jelentett (és Detti 4 osztályt vitt az 5-ből). Én két osztályban is táncoltam, és mindkét osztály keringője fantasztikus lett véleményem szerint, a legjobb pedig az volt benne, hogy mindenki a saját tánctudásához mérten, tudott részt venni mondjuk az emelésekben (vagy éppenséggel mellőzni). Én világ életemben imádtam táncolni és Dettivel a szalagavatóra való készülés kifejezetten élvezetes volt. Ha voltak saját ötleteink, akkor segített azoknak a megvalósításában, illetve szükség szerűen az ötletelésben is az osztálytáncnál. Sokan voltunk az osztályban lámpalázasak, de a sok gyakorlásnak hála, mindenki nyugodt szívvel lépett fel a színpadra."

Bea

Szalagavató

"Kellemes, jó hangulatú próbák. Pozitív kisugárzású, türelmes, felkészült, pörgős tanár, aki figyel rá, hogy mit szeretnénk és aki kifinomult érzékkel találja meg a tökéletes utat ahhoz, hogy egy csapatból a legjobbat hozza ki. Csak ajánlani tudom! Kreatív és látványos végeredmény. Imádtuk!"

Alina

Csoportos óra

"Az osztályunknak a szalagavatós táncot anno Detti tanította be, ami hatalmas élmény volt. Így amikor a lagzi szervezésénél a tánctanár kereséséhez értünk, nem is volt kérdés, hogy Őt kérdezzük meg, elvállalja-e.  Nagyon élveztük a táncórákat, nagyon jó hangulatban teltek. Rengeteget nevettünk. A táncot teljes mértékben a mi tudásunkhoz és kérésünkhöz alakította. A násznépkörében is hatalmas sikert aratott. Azóta is azon gondolkozunk, hogy mit szervezzünk, amire valamilyen táncot betanulhatunk vele. "

Timi és Dávid

Szalagavató és esküvő nyitótánc is :)